Kerékpártúra az örkényi horgásztóhoz

rendezvényeink

Ismét túl vagyunk egy nagyon sikeres programon. Mint már évek óta a Madarak és Fák Napja alkalmával kerékpártúrát szervezünk, hogy egy kicsit legyünk a természetben is.

 

Mostmár 3. éve, hogy az Örkényi Horgásztóhoz kerékpározunk, mivel ott nagyon kulturáltan tudunk egy kicsit kikapcsolódni. Lajosbányai Istvánnak köszönhetően, mindig vendégül lát bennünket.
Az időjárás is nekünk kedvezett, mert nagyon szép napos meleg idő volt. Mikor elindultunk voltunk 10-en, mire odaértünk 44-en lettünk, nagy örömünkre. Csülkös babgulyást főztünk, aminek nagy sikere volt. Jót beszélgettünk, akinek volt kedve körbe sétálta a tavat. 3 órakor indultunk haza.  

 

Horváth Imre: Fák és madarak

“Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.
S üres a fa, ha nincs rajta madár.
Én azt hiszem nem kelne föl a nap,
Ha nem lennének fák és madarak.”

Kerékpártúra



Ismét túl vagyunk egy nagyon sikeres programon. Mint már évek óta a Madarak és Fák Napja alkalmával kerékpártúrát szervezünk, hogy egy kicsit legyünk a természetben is.

Mostmár 3. éve, hogy az Örkényi Horgásztóhoz kerékpározunk, mivel ott nagyon kulturáltan tudunk egy kicsit kikapcsolódni. Lajosbányai Istvánnak köszönhetően, mindig vendégül lát bennünket.

Az időjárás is nekünk kedvezett, mert nagyon szép napos meleg idő volt. Mikor elindultunk voltunk 10-en, mire odaértünk 44-en lettünk, nagy örömünkre. Csülkös babgulyást főztünk, aminek nagy sikere volt. Jót beszélgettünk, akinek volt kedve körbe sétálta a tavat. 3 órakor indultunk haza.

Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.

S üres a fa, ha nincs rajta madár.

Én azt hiszem nem kelne föl a nap,

Ha nem lennének fák és madarak.”

/Horváth Imre: Fák és madarak/

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.02 másodperc
1,477,483 egyedi látogató