Kirándultunk a nyugdíjasokkal

egyéb rendezvények

Nagy örömmel vettem meghívásukat a Nyugdíjas Egyesület 3 napos kirándulására. Elmondhatom, hogy a nyugdíjasok nemcsak mulatni tudnak nagyon, de kirándulni is.

 

Nem arról szólt a kirándulás, hogy elmentünk egy helyre, és ott voltunk 3 napig, hanem bejártuk észak Magyarországot. Kezdetnek, egy parkolóban a M3-as autópálya mellett megálltunk reggelizni, mindenki kitette az ennivalót, amit hozott, és közösen megreggeliztünk. Majd a következő megálló Gyöngyös, ahol meg lehetett nézni egy éremmúzeumot, vagy aki csak sétálni akart, arra is volt lehetősége, nem volt kötött program. Majd állatkert helyett, felvittek bennünket a Kékestetőre, ahol nagy meglepetésünkre ragyogó napsütés fogadott, meg 15 cm-es hó, így hógolyóztunk is egyet, csak úgy szórakozásként. A bátrabbak a toronyba is felmentek.

 


 

Majd ismét buszra szálltunk, és irány Parád. Itt volt a szállásunk az Erzsébet szállóba. Nagyon szép szobák, nagyon szép park, és wellness részleg, ahol jót fürödtünk.  Bőséges büfévacsora, és kinek mihez volt kedve, még sétálhatót, vagy fürödhetett. Reggel bőséges büféreggeli várt bennünket, annyit ehettünk, hogy estig meg sem éheztünk. Reggeli után buszoztunk megint Aggtelekre, ahol egy órás barlangi séta következett, mely elmondhatom, hogy én már voltam kétszer is a barlangba, de akkor más élményeim voltak, mint most, habár amikor én utoljára arra jártam, még másként nézett ki. Most nagyon szépen kiépített járda volt korláttal, a hangversenyterembe fényeffektusok és dalok voltak, ami még fokozta a barlang látványosságát. Simándy József lemezről énekelte a Hazám-hazám című dalt, és ennek megfelelően a fények kigyulladtak, és mindig más cseppkövet világítottak meg. Még volt két dal, utána mentünk tovább. Csodálatos látvány volt, megérte annyit utazni miatta. Visszamentünk Parádra, ahol bőséges vacsora után lehetett még mulatni is, ami szintén nagyon fergeteges volt. A mi korosztályunknak szólt a szintetizátor.

 

 Másnap reggel ismét jól belaktunk, majd összecsomagoltunk, de nem haza indultunk, hanem Galyatetőn keresztül Mátraverebélyre. Mátraverebély egy zarándok kegyhely, ahol éppen a húsvéti barkaszentelést nézhettük meg. Nagy élmény volt, kint két sorban felsorakoztak az emberek barkával a kezükben, és végigment a tiszteletes és megáldotta, majd felült egy szamár hátára és mondta az imádságokat, amíg a szamárral a nyitott oltár felé nem ért. Nagyon megható és látványos volt. A fiatalabbak felmentek a barlanglakásokhoz is. A templom udvarán van egy ivókút is, aminek nagyon hideg és ízletes a vize. De ezzel még nem tért véget a kirándulás, mert ezek után még elmentünk Hollókőre is, ahol fel lehetett menni a várba, vagy a skanzenben nézelődni.

 

Nagyon jó és tartalmas kirándulás volt. Köszönjük, hogy részt vehettünk rajta.  

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.02 másodperc
3,306,372 egyedi látogató