Veszélyeshulladék-gyűjtés, lomtalanítás

egyéb rendezvények

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület már 10. éve, hogy megszervezi a veszélyeshulladék-gyűjtését.

 

 Ebben az évben is sikerült meglepnie a lakosságnak azzal a nagy aktivitással, amit felhívásainkra tanúsítottak. Egy 1,5 tonnás autót küldtek a veszélyes hulladékért, és utána várhattuk, hogy érkezzen egy nagyobb is, mert a kisebb autóba nem fért bele, annyi mindent hoztak össze. Nagyon köszönjük!

 

Előzetesen a menedzsernek jeleztem, hogy nagy autót kérünk - ne érje őket meglepetés. Mivel azt gondolta, elég lesz egy kis teherautó is, az igen gyorsan tele lett és még kellett nagy autót is rendelnünk.


A lomtalanítást is sikerült ugyan erre a napra tenni, mostmár 3. éve, hogy mindkét program együtt fut. Így sokkal aktívabb volt a lakosság, mert nemcsak egyféle hulladékot hozhatott ki, hanem sokan vettek annyi fáradságot, hogy a Búcsú térre kihozzanak egyéb lomot is. Voltak olyanok is, akik többször fordultak, hogy minél több hulladéktól megszabaduljanak. Nagy örömünkre sikerült azoktól is elhozni a felgyülemlett lomot, akik nem tudták sehogy megoldani a szállítást. Ebben Nagyközségünk Önkormányzata, és Egyesületünk is segített.

Közel 5 tonna, pontosabban 4975 kg veszélyeshulladékot és 20 tonna lomot sikerült összegyűjteni.

 
Reméljük, mindenki megelégedésére szolgált az akciónk!

 


Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.03 másodperc
3,306,629 egyedi látogató