Kerékpártúra

rendezvényeink

 Negyedik alkalommal rendeztük meg a vacsi erdőbe induló májusi kerékpártúrát. Elmondhatjuk, hogy ez a rendezvényünk is jól sikerült. 40 bátor ember nekiindult a túrának. A Polgármesteri Hivatal elől indultunk és negyvened magammal hamar odaértünk a piknikhelyre.

 

Minden korosztály képviseltette magát. A legfiatalabb kerékpározó 5 éves, a legidősebb 75 éves. Természetesen a nyugdíjasok ismét kitettek magukért, mert tőlük jöttek a legtöbben. De köszönjük a Polgármester asszonynak és férjének is, hogy velünk tartottak.

 

Egyesületünk paprikás krumpli ebédet készített virslivel, amit köszönünk a Szaller családnak, hogy felajánlotta ezzel is gazdagítva az ebédet. Jóízűen elfogyasztottunk. Azért volt izgalom, mert egyik nyugdíjasunk kiverte a füléből véletlenül az arany fülbevalóját, melyet nagyon sokáig kerestünk, hála az égnek, nem hiába. A „sasszemek” végül is eredménnyel jártak, mert nagy izgalom után és lemondás után, végül is meglett, mindenki nagy örömére. A gyerekek voltak sétálni, sok élménnyel tértek vissza. De sportoltak is, mert hoztak labdát, amivel lehetett focizni, így megmozgattak vállalkozó szellemű felnőtteket is. Nagyon jó hangulatban telt el ez a nap. Amíg terveztük a kirándulást, addig a nap is velünk volt. Akik később indultak, azok egy kicsit megáztak, de nálunk megszáradhattak, és ami még megmaradt ebédről egy kis krumpli azt jóízűen elfogyasztották.

 

Jó kis csapat volt. Köszönjük!

 

Nagyné

 


Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.03 másodperc
1,477,398 egyedi látogató