A magyar bucó az év hala

Gondoltad volna?

A Magyar Haltani Társaság honlapján december 31-én zárult közönségszavazás eredményeként 2014-re a magyar bucó lett az év hala (43%), megelőzve a másodikként befutó sügért (40%) és a harmadik helyezett gardát (17%).


 Hat és fél ezer szavazat alapján született döntés az év haláról, de a választást sokkal többen kísérték figyelemmel: a voksolás három hónapja alatt a régi közönség mellett tízezer új látogató is felkereste az egyesület honlapját.

 

A magyar bucó, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóinak rendszerében él, igazi különlegesség. Vizeinknek őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű, sokan szavaztak rá.

 

A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda, amely sütve "igen jó eledel", és annak idején "a Balaton partvidékén igazi néptáplálék" volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A kitűnő ízű és horoggal jól fogható sügér szinte minden vizünkben gyakori, ám épp ezért érdemel megbecsülést, hiszen nagyon sok horgásznak szerez örömet.

 

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal érdemelte ki az év hala címet.

 

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.02 másodperc
3,307,608 egyedi látogató