Komárom-Szentpéren jártunk

egyéb rendezvények

Ebben az évben is meghívást kaptunk a szentpéteri falunapra, melyen az egyesületünk is képviseltette magát 5 fővel. Szentpéter egy kis falu Szlovákiába, mely nagyon szép helyen van.

 

Mint minden évben, most is nagy szeretettel vártak bennünket. Először megnéztünk egy 1000 éves borpincét, majd megkoszorúztuk az 1947-48-ban meghalt magyar honfitársaink emlékművét. Finom ebéd után kezdődött a falunap, mellyen először a szentpéteri polgármester Jobbágy József köszöntött mindenkit, majd Zsírosné Pallaga Mária polgármesterasszony köszöntötte a vendéglátóinkat. Hernádról 3 gyermek mondott verset, a Búzavirág énekegyüttes énekelt, nagy meglepetésre a szentpéteri énekegyüttessel közösen is. Majd a TNT SZTK adott elő egy néma jelenetet  a különböző réteghez tartozó várakozókról, hogyan várakoznak a vonatra. Nagy kacagásokkal övezve előadták a Julcsa-Marcsát is. Ezen kívül a szentpéteri óvodások, iskolások énekkarok adtak elő énekeket, táncokat.

Finom vacsora és éneklés után indultunk haza. Nyugdíjasaink oda-vissza végigénekelték az utat, így nagyon hamar eltelt ez a szép napsütéses nap.

 

Köszönjük, hogy ott lehettünk!

 

nné

 


Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.02 másodperc
3,305,770 egyedi látogató