Madarak és fák napja

rendezvényeink

 A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület nyolcadik éve ünnepli meg a Madarak és fák napját.

 

Éveken keresztül az óvódásokkal közösen az Idősek Napközi otthonában ültettünk virágot, adtunk műsort az időseknek. Az idősotthon megszűnésével új programokat találtunk ki erre a napra: 2011-ben gyalogtúrát rendeztünk, az idén - május 12-én - pedig kerékpártúrát szerveztünk a vacsi erdőbe.


Örömmel mondhatom, hogy ez a programunk is jól sikerült. Igaz nem mozdult meg az egész község, de így is voltunk szép számban. Gyerekek, felnőttek egyaránt.
A vacsi erdőbe mentünk kerékpárral, ahol a természetben töltöttünk pár órát. A gyerekek találtak fészekből kiesett madárkát, amit sikeresen vissza is sikerült tenni, az anyamadár nagy örömére.
A gyerekek is hamar feltalálták magukat, bejárták az erdő egy részét, utána makkcsatát vívtak, fára másztak. Jó hangulatban telt el az a pár óra, amit az erdőben töltöttünk.
Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértünk haza.


 Pár mondat, miért, és mióta ünnepeljük a Madarak és fák napját.
„A madarak és fák napját a világon először Chernel István ornitológus szervezte 1902-ben Magyarországon, annak kapcsán, hogy az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. A madár - barát vagy ellenség?
1906. ápr. 27-én Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletet adott ki, amely szerint e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni és meg kellett emlékezni a hasznos madarakról. Az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ - Hermann Ottó irányításával - jelentősen támogatta ezt a nemes mozgalmat. Századunk első felében minden májusban sor is került erre a programra.


A második világháború után sokat vesztett népszerűségéből, de a kilencvenes években ismét egyre többen ünneplik meg. 1996 óta kormányrendelet alapján a Madarak és fák napját május 10-én ünnepli az ország.” (greenfo.hu)

 

 

Nagy Lászlóné

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.01 másodperc
3,305,107 egyedi látogató