Föld napja - április 21.

rendezvényeink

„A Föld Napja környezetvédelmi akciónap. Társadalmi kezdeményezésre indult az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.”

(forrás: nevezetes napok)


 Nagy igazság van ebben a három mondatban, mert nagyon felelőtlen emberek vannak.

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az Önkormányzattal közösen, már 8. éve csatlakozik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívásához, így most is szedtük azt a szemetet, amit az út szélén, erdőben felelőtlen emberek eldobálnak, odahordanak.

Nagyon sikeres napon vagyunk túl. Nem gondoltuk volna, hogy több mint 200-an leszünk.

Köszönetet kell mondanunk:
Az Általános Iskola tanárainak, diákjainak most is kitettek magukért, mert az iskolások nagyon sokan voltak.

A Nyugdíjas Egyesület tagjainak, a közmunkásoknak, Egyesületünk tagságának.
Kocsis Ferencnének, aki gyűjtötte nekünk egész évben a zsákokat, hogy legyen mibe szedni a szemetet.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek, akitől kaptunk zsákot, kesztyűt, láthatási mellényt, és elvitte az összegyűjtött hulladékokat.

 Ezen kívül, nagyon köszönjük Kovács Jánosnak, segítette traktorral egy helyre hordani a felszedett hulladékokat.

 

A falutakarításon készült fényképeket a galériában lehet megnézni >>

 

 

Nagy Lászlóné

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.02 másodperc
3,305,523 egyedi látogató