Komárom-Szentpéteren jártunk

egyéb rendezvények Nagy megtiszteltetés ért, hetvened magammal részt vehettem Komárom-Szentpéteren a 15. Falunapjukon.

Szentpéter egy kis település a Felvidéken, mely testvérközségünk már évek óta.
"Komáromszentpéter (szlovákul Svätý Peter, korábban Dolný Peter, általánosan használt nevén Szentpéter) község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban található.
2001-ben 2621 lakosából 1930 magyar és 675 szlovák volt.
Az 1332-ben épült Szent Péter-templom mellett létesült, ekkoriban Sanctus Petrus (Zenthpeter) néven említik és a komáromi vár birtoka volt.
1910-ben 2959, lakosából 2881 magyar volt."
(Forrás: http://wikimapia.org/13218665/hu/Komáromszentpéter)

Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Ebéddel vártak, de egész délután odafigyeltek, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. A Falunap június 25-én volt. Délután 13 órától 19 óráig tartott.
Felléptek a szlovák iskolások, óvodások. A helyi Konvalinka éneklőcsoport, a helyi magyar iskolások, az Őszirózsa folklórcsoport, a Kralovanky folklórcsoport, Ivan Ozvát operaénekes Pozsonyból. Természetesen Hernádról a Búzavirág Énekegyüttes, valamint újdonságként, a kinti közönségnek először a TNT SZTK amatőr színjátszókör. Míg a Búzavirág Együttes énekekkel szórakoztatta a közönséget a TNT SZTK (Tüzes Nagyik és Tinik Színjátszó-és Tárcos Köre) vidám, humoros jelenetekkel.
A főműsorban pedig Komár László énekelte el örökzöld slágereit.
Este még vacsorával kedveskedtek nekünk, majd dalolgattunk egy kicsit, úgy indultunk haza.

Azzal váltunk el, hogy a mi Falunapunkon találkozunk újra.




További képek a galériában >>

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
Generálási idő: 0.02 másodperc
3,847,489 egyedi látogató