A rajzpályázat eredményhirdetése

A Hernádi Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület ebben az évben is rajzpályázatot hirdetett az Állatok Világnapja alkalmából "Védett állataink"címmel, óvodások és általános iskolások számára.

 

A pályázatra a gyerekek 122 rajzot készítettek, s mivel egyik szebb volt, mint a másik,a bírálóbizottság tagjai nehezen tudtak dönteni. Végül mégis megszületett a sorrend, és 2019.október 11-én kihirdettük az eredményt.

 
A rendezvényen  az óvodások rövid műsort adtak, két iskolás kislány pedig verssel köszöntötte a megjelenteket.
Az ovisok csoportos elismerésben részesültek, az iskolások egyéni díjaknak örülhettek, de hogy senki ne maradjon ki, minden gyerek, aki rajzot készített, kapott egy szelet csokoládét.

Köszönjük Hernád Nagyközség Önkormányzatának a díjak megvásárlásához biztosított anyagifedezetet.                                                                                                                        

 

Zsné

 


 

 

 

„Az Állatok világnapja
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.”    (wwf.hu)

Generálási idő: 0.02 másodperc
3,306,402 egyedi látogató