Az állatok világnapja - október 4.
Írta: Admin - Dátum: October 01 2009 08:23:05
A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület negyedszer emlékezett meg az Állatok Világnapjáról. Az óvodásoknak rajzpályázatot hirdetettünk, „Élővilágunk” címmel. Nagy örömmel tölt el, hogy ebben az évben is sok szép rajzot kaptunk pályázati felhívásunkra.

 A világnapok sorában számtalan, az állatokkal foglalkozó ünnep alakult ki, felmérve a „konkurenciaharcot” mindegyik keresi saját arculatát, amellyel újat és különlegeset nyújt. Az állatok világnapját 1931-ben Olaszországban hívták életre, a kezdeményezés célja a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt. Később a kör tágult, minden állat védelmét felvállalta. A világnapok szaporodásával párhuzamosan viszont egyre inkább a velünk élő állatok kerültek a középpontba. Eredeti időpontja október 4-e, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója. Magyarországon a rendszerváltás után vált népszerűvé.  A rendalapító Szent Ferenc az állatok védőszentje, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. A szervezők a leggyakrabban október első vasárnapjára szervezik a programokat, hogy még több emberhez eljusson az üzenetük.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Világszerte programokkal viszik közelebb az elgondolást a gyakorlathoz: kisállat-örökbefogadást, állatkerti programokat, fesztiválokat, nyílt napokat és más hasonló akciókat szerveznek. Mi ezzel a rajzkiállítással járulunk hozzá az állatok védelméhez, legalább rajzban gondolunk rájuk.
Mielőtt kiosztanám az ajándékokat, azelőtt köszönöm az óvonőknek, hogy elkészítették a rajzokat, hiszen az ő ösztönzésük nélkül nem jött volna létre ez a rajzkiállítás.
Köszönöm a gyerekeknek, hogy ilyen sokan rajzoltak, Sajnáljuk, hogy nem tudjuk az összes rajzot díjazni, nagy fejtörést okozott nekünk, hogy kié legyen az a 3 rajz, amit díjazunk. Azért ne búsuljanak azok, akiket nem nevezünk meg közületek, mert egy csekély ajándékot azért mégis kap mindenki. Kívánunk mindenkinek  további eredményes rajzolást, és további sok sikereket az életben.

Az erdemények a Részletekre kattintva olvashatók.

Teljes hír
III. hely Oravecz Dávid 6,5  Napraforgó csoport
II. hely Szegedi Petra 6.é. Pillangó csoport
I.hely Katona Panna 6.é. Pillangó csoport

Különdíj: Csemer Alexandra Kata 6.é. Napocska csoport

Napraforgó csoport
Halacska csoport