Üdvözlet

Üdvözöljük a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület oldalán!


Kedves Látogatóink!

Örömmel tudatjuk, hogy a Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület még nagyobb  körben szeretne hírt adni programjairól, terveiről, elért eredményeiről, ezért honlapot indított. Így a későbbiekben még szélesebb körben tudjuk tájékoztatni internetező honfitársainkat az Egyesület eddigi, jelenlegi és jövőbeni munkájáról.

Reméljük mindenkinek elnyeri tetszését és gyakran látogatja honlapunkat, részt vesz programjaink megvalósításában is.


Nagy László Sándorné elnök



Adó 1%

Buszkirándulás

 

Karácsonyi üdvözlet

Mikulás

 

 

 

 

Donászy Magda: Télapó

 

Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.

 

 

 

Ebben az évben is megrendezésre került a Falumikulás a gyerekek nagy örömére!

 

 


 

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület most is, mint mindig teával várta a Főtérre látogatókat. A Nyugdíjas Egyesület meg finomabnál finomabb süteményekkel készültek. A gyerekek vidám énekekkel és versekkel köszöntötték a Télapót!
Vidám hangulatban telt ez az esemény is!

 

 

 

További képek a galériában láthatól >>

Gasztrofeszt

Megint eltelt egy év, így ismét az Egyesületek nagy izgalommal kezdtek a főzésnek, immár 8. alkalommal.

 

Volt szilvásgomboc, mákosnudli, pörkölt krumplipürével, paradicsomos töltöttkáposztó, vadas zsemlegomboccal, hagyományos töltöttkáposzta. 

 


 

A kiírás szerint olyan vacsorát kellett főzni, amit a nagymámáinktól tanultunk. A fent említett ételek lettek főzve. 

De nagyon sok sütemény is volt, mindenki kitett magáért! 

 

A vacsora előtt Gulyás László mesemondó szórakoztatott bennünket, nagyon jó történetekkel és zenével. Volt vidám hangulat! 

Vacsora után megérkezett Kovács János is a harmonikájával, így aki birta, táncra is perdült.

 

Nagyon jó délután volt. 

 

Nagymamáink arany mondásai egyike!

 

 

 

További képek a galériában láthatók >>

Kedvenc állatom rajzpályázat

Mondd, szereted az állatokat,
s figyeled őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek?
(Rónay György)

 

 

A Hernádi Környezetvédő és Faluszéptítő Egyesület nevében szeretettel köszöntök  mindenkit.
Ebben az évben rekord mennyiségű rajz érkezet, ami nagy örömmel tölt el! 190 rajzot kaptunk, ami szebbnél szebb. Alig tudtunk választani közülük. 14. alkalommal, hogy megrendezzük ezt a rajzversenyt, de ennyi szép képet még nem láttunk együtt! Sok ügyeskezű rajzoló van az iskolában, óvodában.

 

„Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.”

 

Kérem, hogy az óvodások és iskolások mondják el dalaikat, verseiket, amivel készültek!

 


 

Köszönjük a sok szép rajzot. Köszönjük Ráczné Kocsis Krisztina Igazgatóasszonynak, hogy megtarthattuk ezt a rajzversenyt, köszönjük Kovácsné Gere  Marika tanító néninek a gyerekek felkészítését, és köszönjük Liga Mihálynak, hogy mindezt megörökítette. És nem utolsó sorban Köszönöm az Egyesület tagjainak, hogy segítségemre voltak.

 

Mindenkinek kívánok további jó egészséget, sikeres tanulást, jó munkát. És végezetül de nem utolsósorban  az Önkormányzat támogatását, hogy ezt a kiállást nemcsak megendezhettük, hanem ajándékokat is adhattunk.

 

 

További képek a galériában láthatók >>

 

Állatok világnapja - Kedvenc állatom

Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület az
Állatok Világnapjára emlékezve az óvodásoknak, iskolásoknak
rajzpályázatot hirdet.

 
„Kedvenc állatom”


címmel, melyet az Általános Iskola átriumában állítunk ki.

 

További információ itt olvasható >>

Bugaszegi kirándulás

programjaink

Ismét kirándultunk egyet. Az idő is jó volt, így kiélvezhettük a „Bugaszegi Köztársaságot!” 

 

Annyi érdekes épület van, hatalmas területen gazdálkodnak is Csere Jani bácsi és felesége. Akik benne vannak a kórban. Jani bácsi már 75 éves, de bármelyik fiatal megirigyelhetné amit még a mai napig is tud alkotni. Nagyon kedvesen fogadtak, és meglestük a mestert munka közben is. Van sok épület, malacok, kacsák, aranyhalak. De szőllő lugas, üvegház, mindenféle zöldség, gyümölcs, saját maguk termelnek meg mindent maguknak.  

 


 

Nagyon jól eltalálta az épületeket, és kivitelezte. Még árnyékban sem volt hiány, mert sok fa is van a területen. Ott is laknak, így reggeltől estig tudnak tevékenykedni az építkezéssel és a kerttel is.  

 

Egy kicsit kiegészítettem írásomat az interneten talált ismertetővel. 

 

„A “tanya” igazi élménypark kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hangulatosan és eklektikusan berendezett 3 hektáros területen a  kacsák és kismalacok emlékezetes élményt jelentenek a gyermekeknek. 

 

Csere Jani bácsi birodalma, a Bugaszeg Köztársaság egy olyan különleges hely, ami nem sok van az országban. Az alapító mintegy tíz év sajátkezű munkájával, régi, többségében „címeres” téglákból épített várkastély-jellegű építménye egy igazi kuriózum. A háromhektáros területen történelmi emlékpark, jurta sátor, harangtorony, kemence és a mindig termő Gecsemáni-kert található. Igazi gyermekparadicsom!”

 

 

További képek a galériában láthatók >>

Adó 1 %

Farkasgyepű

programjaink

Túl vagyunk a kiránduláson, mely ismét jól sikerült. Aki ott volt, nagyon jól érezte magát!
Nagyon sok mindent láttunk, hallottunk. Az idegenvezetők nagy lelkesedéssel mesélték el a Bakonyba történteket. Sok érdekes dolgot láttunk.

 


 

Iskolamúzeumban

 

 

A farkasgyepűi kirándulás cikk itt olvasható >>

Május 1.

 

 

Reggelt úgy kezdtük, hogy feldiszítettük a község májusfáját, vagy inkább kerekét.
Délután pedig a Tájháznál ünnepeltük a munka ünnepét.
Jó hangulatban telt ez a nap is, mint mindig.
 

 

Köszönöm azoknak, akik részt vettek ezen a rendezvényen is. Az ennivalóról mindenki maga gondoskodott, a jó hangulatról pedig Kovács Jani. Köszönjük!

 

 

A május 1-jei napon készült képek a galériában láthatók >>


Bakonyjákói kirándulás

rendezvényeink

Közhasznú jelentés

dokumentumok

 

 

 

 

 

Közhasznú jelentés 2022. (pdf)

 

Korábbi évek közhasznú jelentései:

Közhasznú jelentések (2003 - 2021.)

Generálási idő: 0.03 másodperc
3,305,538 egyedi látogató