Tanévnyitó 2018
Írta: Admin - Dátum: September 05 2018 22:16:00

2018.augusztus 31-én tanévnyitó ünnepség volt a hernádi általános iskolában.  

 

 A Himnusz elhangzása után Ráczné Kocsis Krisztina igazgatónő köszöntötte a megjelenteket. Külön szólt az elsősökhöz, az ötödikesekhez és a nyolcadikosokhoz, valamint a szülőkhöz, akiket arra kért, hogy nagyon figyeljenek oda gyermekeikre. 

 

Az Iskoláért Alapítvány elnöke ismertette az ebben a tanévben is zajló egyéni és osztályonkénti versenyeket, majd a Tanoda vezetője is tartott
egy rövid tájékoztatót. 

 

A Környezetvédő-és Faluszépítő Egyesület, az elmúlt évhez hasonlóan, tujákat ajándékozott az elsősöknek és osztályfőnökeiknek, arra kérve őket, hogy  ültessék el és gondozzák a kis bokrokat, és majd meglátják, mi lesz az ápolás eredménye nyolc év múlva. 

 

Természetesen az elsősök, a hagyományokhoz híven, egy kis ajándékcsomagot is kaptak az iskolától, amit az ötödikesek adtak át nekik. 

 

Színesítette az ünnepséget egy-két kedves, az eseményhez illő vers, amit ügyes gyerekek mondtak el. 

 

Végül az igazgatónő a 2018/19-es tanévet megnyitottnak nyilvánította.
Bensőséges, jó hangulatú, jól szervezett tanévnyitó részesei lehettünk. 

 

Köszönjük a képeket az InfoTV videósának, Liga Mihálynak. 

 

 

Zsné

 

Osvát Erzsébet: Szeptember elseje

 

 
Szeptember elseje
elérkezett végre.
Örömöt csillant az
elsősök szemébe.
Még alig pitymallik,
ők már talpon vannak,
nehezen várják, hogy
útnak induljanak.
Kis táskájuk fénylik,
vadonatúj, tiszta.
Benne ábécéskönyv,
tolltartó és irka.
Üres lett a fészek,
kirepült a madár.
A sok kicsi elsős
már iskolába jár.