A Hernádi Környezetvéd� és Faluszépít� Egyesület nevében regisztráltam a „Te Szedd!” mozgalomhoz.
Elmondhatom, hogy ennyire jól még nem sikerült soha, mint most. Az Általános Iskola diákjai, tanárai 360-an az egyesületekb�l 11 tag, valamint az Hernád Nagyközség Önkormányzatának összes dolgozója 11-en, részt vett március 22-én a szemétszedésben.
Ami elszomorít, hogy megint volt munkánk b�ven. 9 órakor gyülekeztünk az Iskola parkolójában, és minden osztály ment egy-egy utcán végig. Az Egyesületi tagok mentek együtt pár iskolással, egy utca felén, ahol mi egy megpúpozott nagy utánfutóval szedtünk össze, azon az 1,5 km-es szakaszon a szemetet. Azért az utcák többségében nem volt ennyi szemét, inkább a bevezet� utakon, de még így is megtelt másodszor is púposra az utánfutó.
Az id� nagyon kedvezett nekünk, mert nagyon szép napos, meleg id� volt. Azért annak nagyon tudnánk örülni, ha jöv�re nem kellene megismételni. Végre eljutnánk oda, hogy nem szemetelnek az emberek. Sajnos tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy nem is a lakossággal van a baj, hanem akik átautóznak a f�utakon. Azon az utcán, amit említettem, pl. biztos, hogy autóval szándékosan viszik ki zsákszámra a szemetet, de azt még nem tudtuk megállapítani, hogy helyi lakosok teszik, vagy céltudatosan oda hordják, mert tudják, hogy nálunk minden évben van szemétszedés. De van lomtalanítás és veszélyeshulladék-gy�jtés is. Ami itt a környez� településeken nincs.
Ennek ellenére nagyon büszke vagyok, és nagyon köszönöm a lakosságnak, hogy ismét partnereim voltak a program sikeres megvalósításában. Azt meg külön köszönjük, hogy az Önkormányzat dolgozói is kivették részüket ebben a felhívásban.
Nagy László Sándorné