Állatok világnapja - rajzpályázat
Írta: Admin - Dátum: October 08 2017 22:14:00

A Hernádi Környezetvédő és Faluszépítő Egyesület 10. alkalommal rendezte meg az Állatok világnapján a rajzpályázatot.

 

„Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.”

 

Ebben az évben „melyik állat a barátom” címet adtuk a rajzpályázatnak. Köszönjük, hogy ilyen sok rajzot készítettetek, nagyon ügyesek vagytok.
116 rajzból nagyon nehéz volt választani, így az osztályok közül 1 fiút és egy lányt választottunk.
Az ovisokat pedig csoportonként díjaztuk.

 

Az óvodások ebben az évben is nagyon szép műsorral készültek, de az iskolások is kitettek magukért.
Szeretnék köszönetet mondani az iskola igazgatónőjének, hogy ismét megrendezhettük ezt a rajzpályázatot, melyre szép rajzokat rajzoltak a diákok. Az óvoda vezetőjének, hogy partnerünk volt óvónőivel és az óvodásaival, a szép műsorral és a rajzokkal.

 

Vas Verának és osztályának 2./b. a felkészítést és a szép műsort. Liga Mihálynak, hogy felvételt készített erről az eseményről, és köszönet az Egyesület tagjainak a segítségért.

 

 1/a: Orosz Anna; Gaál Szabolcs
1/b: Marosi Virág; Horváth Zsolt
2/a: Zsolnai Mirjam; Mátyás Zsolt
2/b: Mishl Hanna; Szobácsi Hunor
3/a: Fodor Vivien; Major Ferenc
3/b: Beliczki Panna; Orosz Kitti
4/a: Csipkés Vanessza; Opóczki Jázmin; Tamás Márió
4/b: Kovács Rebeka; Kis-Pinner Edvárd 

 

Óvodások: Manócska; Fácska; Pihe; Falevél; Babóca; Rigó csoportok.  

 

Mindenkinek kívánok további eredményes munkát, jó egészséget.

 

Nagy Lászlóné

 

Galéria >>